A domonyi evangélikus templom mai oltárképének és berendezésének rövid története

Már a legrégebbi fennmaradt Canonica Visitatiok (Hamaliar Márton püspök látogatása 1801-ben) részletes leírást adnak a templomról, melynek mai formája 1777-ben alakult ki (felszentelve 1777. szeptember 8.), melyet a későbbiekben toronnyal és sekrestyével egészítettek ki. Oltárát 1778-ban Pozsonyból ajándékba kapta (a magyar-tót templomból). Ezen oltáron a hétpecsétes könyvön ülő bárány volt látható, melyet két szárnyas angyal (ma a szószék felett) fogott közre, felette tündöklő nap volt ábrázolva. Alatta pedig középen az Úrvacsora jelenete helyezkedett el (ma az orgonakarzaton). A régi írások említést tesznek még két táblácskáról, melyek egykoron az oltáron voltak, ma pedig a szószéket díszítik. Az egyik egy írott Luther idézet ("Verbum Domini manet in aeternum" - "Isten igéje megmarad örökké") a másik pedig Jézust mint jó pásztort ábrázolja bárányokkal körülvéve. A templom berendezését a 19. század végén átalakították és a régi oltárat a zsidói (ma Vácegres) fíliának adták, ahol ma is látható. Az új oltárra pedig, Szilárd János akkori lelkész (1888-1927) kérésére a miskolci gyülekezet 1880. óta használaton kívüli régi oltárképét kapta meg ajándékba a domonyi gyülekezet.

Akkor már hosszú története volt ennek a képnek (Jézus megdicsőülése) is. Egy 1817-es miskolci tűzvész után készült, egyenlőre ismeretlen szerző munkájaként Raffello Santi, későreneszánsz olasz mester festményének másolataként. A kép szerencsésen túlélte a templomot pusztító 1843-as tűzvészt és az 1879-es árvizet is melyben a gyülekezet 19 tagja vesztette életét. Az elkövetkező felújítás után vált feleslegessé, amikor a templom belső berendezését is felújították és az oltárra már a ma is látható, Székely Bertalan festette "Krisztus az Olajfák hegyén" - című kép került. A domonyi gyülekezet akkori lelkésze, Szilárd János így kérhette el és kaphatta meg a régi képet.

Az oltárkép témája: Az oltárképen két bibliai jelenet is látható egy időben, Jézus Megdicsőülése és A néma lélek kiűzése (Máté 17, Márk 9 és Lukács 9). Fent Péter, Jakab és János látható, amint tanúi lesznek Krisztus megdicsőülésének. A jelenet fontosságát hangsúlyozzák a szintén megjelenő Illés és Mózes valamint a felhő formájában jelenlévő Atyaisten. A művész itt úgy hangsúlyozza a jelenetet, hogy a fény magának Krisztusnak a testéből árad szét a képen. A magasztos, dicsőséges és fennkölt felső résszel éles kontrasztban áll az alsó jelenet, melyen a tehetetlen tanítványok szembesülnek a betegséggel, a tehetetlenséggel és a félelemmel. Az alakok expresszivitását csak fokozza a bal oldalról jövő fény. A képnek ezen a részén a könyörgés, a félelem és a kétség vegyül a reménykedéssel és, mint ahogyan az egyik tanítvány mozdulata is elárulja a menekülésbe vetett hittel. Ezen az oltárképen a festő arra akarta felhívni a néző figyelmét, hogy az üdvösség és a gyógyulás attól függ, hogy van-e hite a segélykérőnek. Ugyanakkor rámutat arra is, hogy ennek a hitnek egyedül Jézus a forrása. A kép maradandó hívja fel a néző figyelmét arra, hogy itt a gyógyulás ígéretével szemben az evilági valóság áll a maga szenvedéseivel és félelmeivel, a szükséggel, az elesettséggel és a tehetetlenséggel, de ugyancsak jelen van az együttérzés, a reménység és a megmenekülésbe vetett hit is.

Az oltárkép jól jellemzi a domonyi gyülekezet történetét is, mely küzdelmekkel van tele, de ugyanakkor összefogásról, önzetlenségről és reménységről is szól. Végül pedig álljanak itt Goethe szavai ki ezt írta eredeti oltárképről: "Mindkettő ugyanaz, lent a szenvedés, az elesettség, fent pedig a hatékony segítőkészség, mindkettő a másikra vonatkozik és egymásra hat."

Dr. Harmati Béla László

(az Evangélikus Országos Múzeum igazgatójának fenti beszámolója 2009. szeptember 6-án hangzott el a domonyi templomszentelési ünnepen, melynek keretében átadásra került a templom felújított oltárképe)

------------------

A gyülekezet alapítójának emléket állító kőtábla felirata (Dr. Hubert Gabriella fordításában):

"A jó emlékű Nagypalugyai Platthy László özvegyének, Radványi [Radvánszky] Mária Ágnetának [Ágnesnek], aki - az ősi híres nemzetségben szellemi és lelki jeles műveltségű, nemének és korának dísze volt, jámborságban Isten előtt sokaknak fénylő, az erkölcsök kellemességére csalogató, a kedvező dolgokban kivirágzó, állhatatos és kiváló lelkületű, a betegségek hosszú gyötrelmeit elviselő, az erény élő képmása -, életének 35. évében, 1774. november 18. napján visszatért az égiekhez. Csontjai nyugodjanak békében!

***

A gyermek fogadalmát a férfi be akarja tartani, aki a nőtestvér oldaláról unokaöcs és teljes jogú örökös, Tótprónai Prónay Sándor, ezt az emlékművet állította 1824-ben."