Történet

Az 1777 szeptember 8.-án felszentelt templomba a Canonica Visitatiokban leírtak szerint az oltár Pozsonyból ajándékként érkezett, az orgona pedig szintén Pozsonyból 90 forintért "vétetett". De mielőtt tovább lépnénk az oltár történetének tárgyalásában, fontos tisztáznunk a pontos provenienciát hiszen ekkor egy időben két evangélikus templom is volt Pozsonyban. A város evangélikusainak története küzdelmekkel teli és máig hat templom viszontagságos sorsáról szól. Pozsonyban a legnagyobb lélekszámban a német nyelvű evangélikusok voltak, akik magánháznál (Armpruster-ház) tartottak istentiszteleteket. Hosszas viták után 1637-38 között építették fel első templomukat a német evangélikusok Pálffy János nádor és Pázmány Péter érsek akadékoskodásai ellenére, akik meghatározták a templom magasságát, külső megjelenését és még az ablakok formáját is. Ezt követően,1658-ban felépülhetett a magyar- tót gyülekezet első, szerény megjelenésű temploma is. Az evangélikusok nem sokáig örülhettek templomaiknak, mert a gyászévtized kezdetén 1672-ben erőszakkal, katonai erővel elvették templomaikat és iskolájukat is. A német templomot a jezsuiták, a magyar-tót templomot az orsolyiták kapták meg. Később, a soproni országgyűlés után 1682-ben először a német evangélikusoknak engedték meg, hogy a városfalakon kívül fatemplomot építsenek, majd a magyar-tót gyülekezet is építhetett egy imaházat. Hogy a berendezés melyik templomból került Domonyba, arról az akkori lelkész, Johannes Hradsky ír a Domonyban fennmaradt, latin nyelvű Inventarium Ecclesia Domoniensis-ben 1728-1789 . A Türelmi rendelet (1781) előtt az uralkodó Mária Terézia, felvilágosult szellemű fiának, a későbbi II. Józsefnek hatására megkötésekkel bár, de engedélyt ad több evangélikus gyülekezet számára templomépítésre. A Pozsony-i német gyülekezet ekkor építi fel a mai torony nélküli nagytemplomot 1774-ben és a magyar-tót gyülekezet a mai kistemplomot 1775-ben a régi fatemplom helyén. A Domony-i evangélikusok szintén 1774-1777 között építik fel templomukat. A jó kapcsolatok révén a régi pozsonyi oltárt ajándékként kapják meg a német templomból, az orgonát pedig 90 forintért veszik meg a tót-magyar gyülekezet lebontás elött álló fatemplomából. Az oltár leírása több Canonica Visitatio-ban (püspöki látogatás jegyzőkönyve) is pontosan szerepel. Az 1866-os, Dr. Székács József Dunamelléki szuperintendens által végzett látogatás jegyzőkönyvében a következőket olvashatjuk: "Ebben (templom) van a) a pozsonyi régi templomból 1778-ba ajándékozott oltár melynek legfelsőbb részén 7 pecsétekkel elzárt könyvön egy bárány felette a nap látható, jobbról balról egy-egy szárnyas angyal, középen pedig Úr vacsorája rendelését mutató kép vagyon".

A Domonyi templom belsőjében ez az oltár marad szolgálatban egészen 1889-ig. 1888-ban érkezik a gyülekezetbe Szilárd János, a fiatal és tettre kész lelkész aki érkezése után nem sokkal a gyülekezet közgyűlése előtt 1889 január 20.-án a következőket mondja: "(lelkész többek közt felhozza: …oltárunk alacsony, nincs arányban a templom falainak magasságával..." majd kicsit odébb: "Ezzel kapcsolatban felhozatott, hogy a miskolczi evangélikus egyháznak van egy négy méter magas Krisztus urunk feltámadását ábrázoló képe mit célszerű lenne jutányos áron megszerezni. Határoztatott: a folyamodvány szerkesztessék oly módon, hogy vagy jutányos áron, vagy egészen díjmentesen kegyeskedjék a miskolczi nemes egyház templomunk számára a képet átengedni." A gyülekezet lelkészének kérése valószínűleg nyitott fülekre talált Miskolcon, mert a Domonyi evangélikus egyház jövedelmei és kiadásainak főnaplójában 1889-ben két bejegyzés is olvasható a képpel kapcsolatban: "Oltárkép újítására és bepakolására küldetett Miskolcra 25 frt; oltárkép szállításáért 8,96 frt." Az üzlet tehát megköttetett és a kép Miskolcról Domonyba érkezett. A domonyi templomban ekkor volt folyamatban az új orgona építése, ami miatt a gyülekezet évekre eladósodott. A gyülekezet Vegyes jegyzőkönyvének 1890 augusztus 17.-i bejegyzésében az oltárral kapcsolatban a következőket olvashatjuk: "Az új oltárra Bakos Károly orgonaművész Úrral az alku e következőképpen megköttetett: az új oltár föl épiti s tetejébe pedig az öreg oltárt felállítja, s megaranyozza 150 forintért az az százötven forintért a költségvetés tervezett pontjainak értelme szerint." A megnagyobbított oltár most már fogadni tudta az új, Miskolcról érkezett oltárképet. Azonban mielőtt folytatnánk az oltár és az oltárkép történetének bemutatását, össze kell szednünk a Miskolcról származó oltárkép eredetéről való ismereteinket.

Miskolc evangélikusai az első fatemplom (1783) helyére 1797-ben építették fel első kőtemplomukat. A gyülekezetnek 41 éven keresztül volt lelkésze Risz Pál (1793-1834), aki a templom felépítése után közel 15 éven keresztül győzködte a gyülekezetet, hogy nem bálványimádás oltárképet helyezni az oltárra . Ezek szerint az oltárkép legkorábban 1817-18 körül kerülhetett a templomba, de jól lehet, hogy csak ennél jóval később, mivel 1817 július 20.-án villámcsapás miatt leégett a tetőzet és a belszerkezet. Mivel ez a villámcsapás következtében keletkezett tűz pont a vasárnap délutáni istentisztelet alatt történt, nagy sietséggel ki tudták még menteni a hívek az oltárt és egy-két padot, a többi berendezés odaveszett. A leírások nem említik, hogy lett volna oltárkép az oltáron. Az újjáépítés során, 1820-ban elnyerte végső, ma is meglévő külső formáját a templom, de a leírások nem említik a berendezést. 1843-ban azonban az egész belvárosra kiterjedő újabb tűzvész a tetőszerkezetet újra felemésztette. Itt sem esik szó az oltárképről. Az oltárkép keletkezésének és készítőjére vonatkozó levéltári forrás hiányában stíluskritikai alapon annyi állapítható meg a festményről, hogy az valószínűleg egy Bécsben tanult festő, klasszicista stílusú alkotása lehet, melynek keletkezése 1820-40 köré tehető. Zelenka Pál emlékkönyvében , mely 1883-ban jelent meg, pontos leírás van az oltáron lévő oltárképről: "Az oltáron elhelyezett nagy kép, Krisztus Urunk feltámadását ábrázolja. Középen kőkoporsón egy angyal ül fehér lepelt tartva kezében, mellette az ijedező zsoldosok 3 alakja, alatta egy alvó zsoldos, felette kék lepelben a koporsójából kiszáló Krisztus alakja".

A sok megpróbáltatást elszenvedni kénytelen Miskolc-i gyülekezetet ismét súlyos csapás érte 1878 augusztus 30.-ról 31.-re történő éjszaka, amikor hatalmas árvíz zúdult Miskolcra elpusztítva a belvárost. A 400 halott mellett, 2182 ház dől össze csupán Miskolcon. Az evangélikus épületekben is nagy kár keletkezett hiszen a víz mindenhová betört. Nincs feljegyzés az oltárkép sérüléseiről, de nagy valószínűséggel a víz részben károsíthatta, mert a miskolciak 1883-ban lecserélték, félre tették és más képpel helyettesítették. Erre utálhat a képet elkérő domonyi bejegyzés is, mely pénzt küldött az oltárkép "újítására és bepakolására". A miskolci evangélikusok méltón kívántak megemlékezni első fatemplomuk 100 éves évfordulójáról 1883-ban, azonban az oltárképpel kapcsolatban nézeteltérés keletkezett az egyháztanács és a női bizottság tagjai között, akik az ünnepséget szervezték. Az előbbiek a régi oltárképhez hasonló tematikát, Krisztus feltámadását akarták viszont látni az új képen, míg az utóbbiak a Gecsemáné kertben imádkozó Krisztust. A vitában ekkor az egyháztanács győzött és Heinrich Ede festőművésztől (1819-1885) rendeltek képet , ami 1883-ra el is készült . A régi, sok viszontagságon átesett oltárképet félre tették, így figyelhetett fel rá Szilárd János későbbi domonyi lelkész.

Az oltárkép hányattatott sorsa azonban itt sem ért véget mert csak rövid ideig, 10 éven át díszítette a domonyi gyülekezet oltárát. 1899-ben választotta meg felügyelőjének a domonyi egyházközség Glück Frigyes evangélikus szállodatulajdonost, a gyülekezet jótevőjét, aki látva a kívül-belül siralmas állapotát Isten hajlékának, beiktatásakor fogadalmat tett, hogy egy éven belül Isten tiszteletére méltó hellyé alakítja át a templomot. Glück Frigyes állta szavát és rögtön intézkedett. Nagy és főleg gyors munkálatok kezdődtek a templomon kívül és belül is. A belsőben szinte minden megújult a padoktól kezdve az oltáron és oltárképen át a szószék feljárójának és hangvetőjének kiigazításáig. Az oltárt lebontották, lerövidítették, hogy az 1870-ben megépült Vácegres-i (régen Zsidó) fília templomába beférjen, ahol ma is látható. Oltárképként ott a már régóta használt Jézus a Gecsemáné kertben kép került vissza. A Domonyi Gyülekezet oltára is ekkor nyerte el mai formáját és a ma is ott látható oltárkép ebből az alkalomból született. A fennmaradt jegyzőkönyvben részletes költségvetés található a felújításokról, majd a munkálatok előre haladtával szükségessé vált egy kibővített költségvetés készítése, amelynek bejegyzései részletesen tárgyalták a kifizetésre kerülő tételeket és adatokat is közöltek a kivitelezőkkel kapcsolatban. Ezek szerint az oltárkép megfestésére a Pesten lakó Krikler József Henriket kérték fel. Mintaként a jól ismert, a Deák téri evangélikus templomban található, szintén másolat Transzfiguráció (Krisztus színeváltozása) című képet választotta a megrendelő. Az új oltár és a szószék javítása, oltárképpel együtt 1360 frt-ba került a jegyzék szerint.

A Miskolcon és Domonyban szolgáló oltárkép sokáig a domonyi templomban a sarokba állítva várta további sorsát, amíg egy vihar miatt keletkezett huzat feldöntötte és elszakította. Sághy Balázs lelkész ekkor az Evangélikus Országos Múzeumhoz fordult segítségért és a képet a múzeumnak ajándékozta. Bucsi Ágnes restaurátor művész a képet hosszas munkával restaurálta, de nagy mérete miatt nehéz volt méltó helyet találni neki. Hosszas keresgélés után, Gáncs Péter püspök engedélyével, letétként megtalálta új helyét a Déli Evangélikus Egyházkerület székházában, az egykor Pulszky Ágost tulajdonát képező palotában, ahol korban és stílusban is megfelelő környezetben került felállításra.

Budapest, 2025. 05. 14.

Harmati Béla László PhD, művészettörténész

------------------

A gyülekezet alapítójának emléket állító kőtábla felirata (Dr. Hubert Gabriella fordításában):

"A jó emlékű Nagypalugyai Platthy László özvegyének, Radványi [Radvánszky] Mária Ágnetának [Ágnesnek], aki - az ősi híres nemzetségben szellemi és lelki jeles műveltségű, nemének és korának dísze volt, jámborságban Isten előtt sokaknak fénylő, az erkölcsök kellemességére csalogató, a kedvező dolgokban kivirágzó, állhatatos és kiváló lelkületű, a betegségek hosszú gyötrelmeit elviselő, az erény élő képmása -, életének 35. évében, 1774. november 18. napján visszatért az égiekhez. Csontjai nyugodjanak békében!

***

A gyermek fogadalmát a férfi be akarja tartani, aki a nőtestvér oldaláról unokaöcs és teljes jogú örökös, Tótprónai Prónay Sándor, ezt az emlékművet állította 1824-ben."